ÍRÁSAIM

PRESBITERI HÉTVÉGE SZOMBAT ESTI ÁHÍTAT RÓM 12,1-2 VERSEI ALAPJÁN

Kedves presbiter testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A ma esti evangélizáció főtémája: Mi lehet a mi feladatunk? Mindennapi okos istentisztelet – a gyülekezetépítés érdekében; a XXI. század egyházában. Ez a mi munkánk és nem is kevés!
 
Jézus Urunk egész földi életében munkálkodott, Atyja példáját követve. A Krisztust követő presbiter sem tehet mást, az egyházban szolgálja Urát. Ő szertejárt és jót tett, a presbiter sem rombolhat, hanem építenie kell a gyülekezetét a saját, 21. századában. De hogyan tudja meg, hogy mi lehet az ő sajátos, mai feladata? Természetesen, nem lehet ellentétes Isten akaratával. De hogyan tudja megítélni, mi most az ő számára az Isten konkrét akarata? Ő igéjében, Szentlelke vezetésével szól minden korok gyermekéhez. De miként ismeri fel, hogy amit tesz, az Istennek tetsző, tökéletes és jó cselekedet? Pál apostol segítségül három előfeltételt említ, sőt könyörögve kér, hogy tegyük meg ezeket, mert csak ily módon tudjuk megítélni, hogy mi Istenünknek az akarata, ami egyben a mi feladatunk is. Ez pedig nem más, mint a mindennapi okos istentisztelet, amit a gyülekezetépítés érdekében kell megvalósítanunk. Hiszen az egyház helyi gyülekezetekből áll, s az egyház feje Krisztus, mi pedig tagjai vagyunk. Ő a fény, mi színei. Másként fogalmazva; Isten akarata a mi okos istentiszteletünk, s ennek automatikus következménye a gyülekezet nem le-, hanem felépülése. Ez a folyamat belülről kifelé tart, ezért kérjük így: Uram, adj ébredést egyházamban, gyülekezetemben és kezd rajtam! Tehát a presbiter, Isten munkatársaként, úgy tudja építeni gyülekezetét, ha: először is odaszánja egész életét Istennek; másodszor nem igazodik a világhoz, benne él, figyeli, de nem követi; harmadszor megváltozik az értelme és az élete; azaz megtér, visszatér Istenhez és megszentelődik az egész élete. Ekkor már nem is ő él, hanem Krisztus él benne, s ezért ismeri és megítéli Isten szándékait, akaratát, s tőle kap erőt is azok megcselekvéséhez. Összegezve; tehát Pál három kulcsot ajánl Isten akaratának a megismeréséhez ebben a két rövid igeversben: az első az odaszánt test, a másik az elkülönített élet, és a harmadik a megváltozott elme. De hiszen, ebben nincs semmi különös, mondhatnánk, mert ez a normális, Krisztusban elrejtett keresztyén élet. Valóban, Isten nem is akar mást, csak minket testestől, lelkestől. S nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik őbenne. Az ő gyermekeként tud használni bennünket akár presbiterként, akár más gyülekezeti tisztségben, de mindenképpen az ő akarata megvalósítása érdekében.
            Most pedig szinte szóról szóra haladva, vizsgáljuk meg az igét, keresve annak üzenetét, miként azt itt, az EKE Bibliaiskolájában tanultam néhány éve. Első kérdésünk: Mit jelent a személyes odaszánás az életünkben? Ha Jézus Krisztus, az Isten Fia meghalt értem, akkor a legkevesebb, amit tehetek, hogy érte élek. Az odaszánás nem második döntés a megtérés után, de felér vele, mert nemcsak megtérnünk kell, de Isten szándékának a keze ügyébe is kell kerülnünk! Az okos istentisztelet fordítható lelki, szellemi imádatnak is. Mint keresztyének, tehát hívő papok, Istenhez nem a megölt állatok testével járulunk, hanem az átadott életünk lelki áldozatával. Felajánljuk neki a szolgálatunkat. Nem igazodunk ehhez a világhoz, amelynek istene és fejedelme a sátán, aki arra törekszik, hogy megragadja és megtartsa az embereket a szemek kívánságán, a hústest kívánságán és az élet kérkedésén keresztül. (L.: 1Jn 2,16) De Krisztus meghalt, hogy kiszabadítson minket ebből a világból. A világ megfeszíttetett nekünk és mi is megfeszíttettünk a világnak, – ha él bennünk a Krisztus! S ha megtértünk, az értelmünk, elménk megújulásával, akkor tapasztalhatjuk meg Isten közvetlen vezetését életünkben.
            Következő kérdésünk: Milyen a szent áldozat? A hívő ember teste a Szentlélek temploma. A mi testünk élő áldozat, és szent, elkülönített és tetszik Istennek. Ez az áldozat okos, lelki, logikus. Péter is ezt tanítja: „Ti magatok is mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által” (1Pt 2,5). Az élő áldozat az ó ember halála után, Krisztussal együtt feltámadottként élhető meg igazán! Áldozat a mi hétköznapi istentiszteletünk, ami az Úr tökéletes akaratát és szándékát szolgálja, s ez egyben logikus, okos istentisztelet; valamint igeszerű is és ésszerű.
S mi a megszentelődés? A szent Isten eszközévé; hiba nélkülivé, elkülönítve lenni. A megszentelődés a Krisztussal való személyes kapcsolat alapján történik. S Jézussal az igében, a szentségekben lehet találkozni a Szentlélek által. Krisztus lett nekünk szentségül! Akivel ő találkozik, annak az életébe közvetlenül belenyúl, a magáévá teszi, s így megváltozik az élete!       
Hogyan értsük Isten irgalmát? Az ő alkalmazott kegyelme az üdvösségre, mind a pogányok, mind a zsidók üdvösségének az érdekében. Hiszen ez az ő akarata. Ezt kell felismernünk, s türelmesen várjuk ki, amíg világossá válik számunkra Szentlelke által, hogy mik az Úr szándékai. Noha az Isten gondolatai és útjai magasabbak az emberekénél; de Krisztusban, kegyelemből megismerhető az ő szent akarata: hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére! Minden keresztyén erkölcs alapja Isten irgalma és üdvözítő kegyelme. Adjuk át magunkat Istennek, hogy akaratát cselekedjük. A kegyelemből, hit által megigazult embernek értelmes istentiszteletével kell Ura előtt megállnia, miközben figyelmét az őt környező bűnös világ helyett Isten akaratára irányítja. Az Isten irgalmassága, az indítéka és forrása is a mi új típusú istentiszteletünknek. Ennek lényege, hogy teljes személyiségünket odaszánjuk az ember és világa iránt irgalmas Isten cselekvésének eszközéül, élő és szent módon. Az életünket egészen gyakorlati módon kell Isten rendelkezésére bocsátanunk. Csak az ilyen átfogó jellegű, teljes életáldozat lehet megfelelő válasz Isten odaadó szeretetére. Ez az okos, az igazi, mindenben megfelelő, mindennapi istentisztelet! Tehát Jézusnak Úrrá kell lennie életünk valamennyi területe fölött.
Végül a három legfontosabb kulcsszó fogalmának a tisztázását tartom szükségesnek, mert sokszor nem a helyes tartalommal használjuk ezeket. A bűnbánat, a megtérés és a megbánás, e három bibliai alapfogalom között világos különbséget kell tennünk, nehogy lelki-szellemi életünk eltorzuljon! Alapigénkben is kiemelt fontossága van az értelem megújulásának. Reformátorunk 95 tétele közül az elsőt is csak így érthetjük meg helyesen: Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: „Térjetek meg!” – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen. (Mt 4,17) Hogyan is van ez, nem elég egyszer az életben megtérni, naponként újra meg kell térni? Mit akart mondani itt Luther? Vegyük sorra ezt a három kifejezést és próbáljuk meg több oldalról körülírni a tartalmukat, hogy megkülönböztethessük egymástól a jelentésüket! A bűnbánat, görögül metanoia: visszatérés Istenhez. Másként gondolkodás, az érzület megváltozása. A térjetek meg és tartsatok bűnbánatot arám kifejezése a „TUBU” szó, amely azt jelenti, térjetek vissza Istenhez! Bűnbánat csak akkor lehetséges, ha Isten közel van. De Jézus meghirdette: Elközelített az Isten országa! Bűnbánatot tartani, megtérni azt jelenti, hogy az ember gondolkodásmódjában gyökeresen megváltozik; a gondolkozásmód átformálódik, megfordul. S hagyja, hogy életét másvalaki formálja; ez lényegében visszatérés az Istennel való eredeti, a bűneset előtti viszonyhoz. A megváltozással fordított görög igéből ered a metamorfózis kifejezés, amely teljes, belülről kifelé történő változást jelent. Ennek a változásnak a kulcsa az értelem, ami az ember gondolatainak, érzéseinek és tetteinek a középpontja. Amint a hívő ember értelmében átformálódik, egyre inkább olyanná válik, mint Krisztus, és felismeri Isten akaratát, s azt kívánja megvalósítani, nem pedig a sajátját. A bűnbánattól meg kell különböztetni a megbánás kifejezést, mert ez az érzelmek dolga. Megbánni azt jelenti, másként érezni, és ez Isten szerint való szomorúságra indíthat és bűnbánatot támaszthat a megbánhatatlan üdvösségre! Az üdvösségre jutás élményében e kettő; a bűnbánat és a megbánás szoros kapcsolatban van egymással, de nem cserélhető össze a megtéréssel, ami az akarat megváltozását jelenti. A megtérés szó alapjelentése: megtérni, megfordulni, ráfordulni, visszatérni Istenhez és egészen odafordulni őhozzá. Az elfordulás és odafordulás együtt képezi a visszatérést. De ennek is feltétele: Isten közelsége! A bűnbánat és a megtérés Isten műve! Idézzünk ennek bizonyságául néhány igehelyet: „Téríts meg engem, hogy megtérjek, mert te vagy, Uram, az én Istenem!” (Jer 31,18) „Az Isten őt (Jézust) fejedelemmé és üdvözítővé emelte fel jobbjára, hogy megtérést és bűnbocsánatot adjon Izráelnek.” (ApCsel 5,31) „Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, dicsőítették Istent, és így szóltak: Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten a megtérést az életre.” (ApCsel 11,18) S egy negatív példa, Isten szuverén Úr! „Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől… Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau… Mert tudjátok, hogy később, amikor örökölni akarta az áldást, elutasították, mivel a megtérés útját nem találta meg, noha könnyek között kereste” (Zsid 12,15–17).
 Egy személyes mondat; én ezért ezt vallom: Nem én tértem meg Istenhez, Ő térített meg magához engem! Ez emberi értelemmel fel nem fogható csoda, kegyelem, és az ő; számomra, emberileg megbotránkoztató szeretetének a jele. – De térjünk vissza erre a kérdésre, mi a különbség tehát a bűnbánat és a megtérés között? A bűnbánat elsősorban az Istentől távoli állapottól való elfordulás tényét jelenti, míg a megtérés kimondottan az Istenhez való odafordulás tényét. A megtérésnek semmi köze nincs az agymosáshoz!
Mindezek alapján így válaszolhatunk az első tantételben megfogalmazott felhívásra: Istenhez megtérnie valóban egyszer kell az embernek, de bűnbánatot gyakorolnia sokszor, tehát naponta szükséges, hiszen a Biblia mondja: „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek” (ApCsel 3,19)! És „Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban” (Jób 42,5.6). Látszólag messzire kerültünk a gyülekezetépítéstől, pedig az itt kezdődik: igaz bűnbánattal, porban és hamuban; mert miattam is romlik az egyház épülete, miattam is megbotránkoznak emberek az én istentiszteletemet látva, ezért: Uram, irgalmazz! De Isten kegyelméből én is minden nap újat kezdhetek, mert ő újjászült engem igéje és Szentlelke által, s megváltott gyermekét újra szolgálatba állítja, s elfogadja az egyetlen logikus istentiszteletemet; neki áldozott életemet, s megdicsőíti bennem önmagát azáltal, hogy az ő gyülekezete építésére használja fel. Így lesz neki tetsző és tökéletes az én érte végzett mindennapi szolgálatom, mert Isten Jézusnak az énérettem a kereszten végzett jó, neki tetsző és tökéletes áldozatára tekint, s rajta keresztül lát engem és az én mindennapi istentiszteletemet. Mindezért egyedül Istené a dicsőség; Soli Deo Gloria! Ámen.

Imádkozzunk! Én Uram és én Istenem! Bűnbánattal vallom meg, hogy alkalmatlan eszközöd vagyok egyházad építésében; erőmet és tehetségemet nem gyülekezeted építésére fordítottam. Oktalan volt neked szánt szolgálatom, de te megújíthatsz engem. Nem is bízom másban, mint a te bűnbocsátó és megújító kegyelmedben, amely újra szolgálatodra hív és rám bízod gyülekezeted építését. Tégy alkalmas eszközöddé a neked végzett munkában, hogy egész életem okos istentiszteletté legyen; amely nem ér véget, hanem örök imádatban folytatódik a megdicsőült hívek teljesen megépített mennyei gyülekezetében; a megtérített és megváltott gyermekeid közösségében. Úgy legyen!                     

                                              Garai András nyíregyházi presbiter